Csodás napot Kedveskéim, itt vannak a friss és ropogós napi horoszkópok! Szép napot nektek!
![]() |
Kos 03.21 – 04.19Uralkodó bolygód a Marssal, Szaturnusszal és a Neptunusszal is kapcsolódik a mai napon. Az előbbiekkel harmonikusan, az utóbbival azonban nem. Tehát ebből következhet, hogy ma jobban teszed, ha kivételesen nem a szívedre, hanem az eszedre hallgatsz. Az érzelgősség ma bajt okozhat, és még a közlekedésben is megnehezítheti a dolgodat. Idegesen, kimerülten semmiképpen ne ülj a volán mögé! |
![]() |
Bika 04.20 – 05.20Olyasféle rejtélyt szeretnél felderíteni, amely nem épp a veszélytelen kategória, neked mégis annyira izgatja a fantáziádat, hogy képes vagy nem keveset kockáztatni emiatt. A környezeted, amint tudomást szerez erről, azonnal megpróbálnak megakadályozni ebben, hisz pontosan látják azt, amit te az elvakultságtól ebben a pillanatban még nem biztos, hogy észreveszel. Ha valóban sok vesztenivalód van a dologból, nem feltétlenül lenne bölcs dolog kockázatot vállalnod, inkább óvatosan közelíts, mintsem fejest ugorj valamibe, amelyben mindenféle szempontból nagyot sérülhetsz! Okosan taktikázz, ne rohanj ész nélkül, fejjel a falnak! |
![]() |
Ikrek 05.21 – 06.21Többször is összezavarodhatsz a mai napon. Olyan konstellációk lesznek az égen, amelyek ködös, könnyen félreérthető helyzeteket mutatnak. Maradj higgadt, ne itélj elsőre, most jobb számodra ha a háttérben maradsz kicsit, és kivársz. |
![]() |
Rák 06.22 – 07.22Kollégádat kell meggyőznöd ma az igazadról ahhoz, hogy tovább tudjatok lépni abban a folyamatban, amelyben együtt dolgoztok. A megoldás ugyanis bármennyire kézenfekvő, ő mégsem akarja megérteni, melyik a helyes útirány. Épp ezért ez most egy próbatétel számodra is. Igyekezz türelmesen, logikus érvekkel meggyőzni őt arról, miért gondolod azt, amit, és miért lesz nektek jó, ha ezúttal hallgat rád. Ne add fel! |
![]() |
Oroszlán 07.23 – 08.22Uralkodó bolygódnak alkotott fényszöge ma elsősorban a barátságok terén segíthet meg téged. Az önmegvalósításban is sokat elérhetsz, főleg, ha valamilyen művészeti, kézművességi tevékenységet folytatsz. A kézimunka megnyugtatja és kisimítja a lelkedet. A szerelemben is örömödet lelheted, noha inkább a visszafogott érzelmekhez van most inkább kedved. A szenvedély megrémíthet. |
![]() |
Szűz 08.23 – 09.22Kivételes tehetséggel rendelkezel egy bizonyos dolgot illetően, a környezeted pedig csak megdöbbenéssel vegyített elismeréssel bólogat. Téged ez roppant nagy büszkeséggel tölt el, hisz végre van valami pozitívum, amivel kitűnsz a tömegből. Ne akarj azonban többet kihozni a dologból, mint ami benne van, a tehetség egy adomány, amellyel érdemes élni, de semmiképp nem visszaélni. Viseld büszkén a tehetséget, mégis igyekezz megmaradni annak a szerény embernek, aki pontosan tudja, mekkorát lehet esni a magas lóról! |
![]() |
Mérleg 09.23 – 10.22A munka nemesít. Dicsőségedre válik, ha annyira tökéletes munkára törekszel, hogy még munkaidőn túl is dolgozol. A komolyságod bizonyíthatja, és ezzel a főnököd elismerését is kivívhatod. Már csak az lehet nehéz, hogy ugyanakkor a családod, a kedvesed, a barátaid is meg tudd győzni az elhivatottságod helyességéről. Lehet, hogy a társad tiltakozása mögött valamiféle féltékenység áll. Oszlasd el a félelmeit minél előbb! |
![]() |
Skorpió 10.23 – 11.21A belső kiegyensúlyozottság és nyugalom tesz téged annyira népszerűvé a környezeted számára. A nagy séták, a relaxáció, a jóga segítenek neked abban, hogy ezt a lelkiállapotodat megtartsd. Szemlélődj minél többet! |
![]() |
Nyilas 11.22 – 12.21Jól jöhet köztetek egy tisztázó beszélgetés, ami elűzi a félreértések ködét, tiszta vizet öntötök vele a pohárba és az őszinteség közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Egy kis romantika sosem árt, segít lerombolni a belső akadályokat. Lehetsz nyílt azzal, akit szeretsz, nem kell visszahúzódnod védett váradba. |
![]() |
Bak 12.22 – 01.19Friss lendülettel ugorj a mai napba, még ha lehet ez nem is lesz könnyű. Ma teljesülhetnek álmaid és vágyaid, úgyhogy ennek szellemében éld a mai napot!. Ahogy feloszlik szemed elől a köd, kitisztulhatnak elképzeléseid terveidet illetően is. Használd ki a lehetőségeket, nincs előtted lehetetlen, ha valamit elhatározol ma véghez is tudod vinni! |
![]() |
Vízöntő 01.20 – 02.18Ne engedd, hogy a mai napot beárnyékolja egy veszekedés. Úgy tűnhet, hogy a konfrontációt nem kerülheted el, de még mindig módod van átalakítani, máshogy megélni. A szókimondás jó dolog, a másik sértegetését azonban el kell kerülnöd. |
![]() |
Halak 02.19 – 03.20Óvakodj az apró-cseprő vitáktól, ne vívj lényegtelen szópárbajokat! Különösen a családi életedet kíméld meg ezektől. Keresd az egyensúlyt a munkahelyi és a magánéleted között, akkor is, ha ez kihívásokat tartogat számodra. A szorgalmas Szűz jegyűek most igen hatékonyak és termelékenyek lehetnek, ami jól fog jönni az év végi dolgok intézésében. |












