Varázslatosan szép napot Kedveskéim, elkészültek a mai napi horoszkópok, fogadjátok őket szeretettel!
![]() |
Kos 03.21 – 04.19Rengeteg feladat szakadhat a nyakadba, nemcsak a munkahelyeden, hanem az otthonodban is. Fizikai munkából is kiveheted a részedet, és megeshet, hogy valakit ki kell szolgálnod, ami nem esik nehezedre, mert szereted őt, vagy amit végzel, azt szereted. A munkában, megélhetésben olyan váratlan fordulat jöhet, ami miatt minden okod meglehet az örömre. Talán olyan lehetőséget is utadba sodorhat az élet, amelyben nagyon körültekintőnek kell lenned, főként anyagilag. Mert lehet, hogy amire igent mondasz, az később csődbe mehet |
![]() |
Bika 04.20 – 05.20Uralkodó bolygód a Marssal, Szaturnusszal és a Neptunusszal is kapcsolódik a mai napon. Az előbbiekkel harmonikusan, az utóbbival azonban nem. Tehát ebből következhet, hogy ma jobban teszed, ha kivételesen nem a szívedre, hanem az eszedre hallgatsz. Az érzelgősség ma bajt okozhat, és még a közlekedésben is megnehezítheti a dolgodat. Idegesen, kimerülten semmiképpen ne ülj a volán mögé! |
![]() |
Ikrek 05.21 – 06.21Ma erős vágy ébredhet benned, hogy megszabadulj a rutinodtól. Fogadd el egyéniségedet és ne félj kiemelkedni. Egyedi nézőpontod és kreativitásod tiszteletet vált ki másokból. Bízz magadban és kövesd a szíved. Jutalmat fogsz kapni. |
![]() |
Rák 06.22 – 07.22A napjaid monotóniáját szeretnéd ma megtörni valami kellemes kirándulással. Jól teszed, és a családodat se hagyd semmiképp sem otthon. A mai közös élményekre már szükségetek van! |
![]() |
Oroszlán 07.23 – 08.22Ma olyan szituációba keveredhetsz, amely elől számodra kissé fura módon mindenki futva menekül, neked azonban valahogy fel sem tűnik a helyzet kockázata. Épp ezért bátran futsz neki, nem gondolod ugyanis, hogy belebuknál a dologba. Nemes tulajdonság a bátorság, arra azonban érdemes ügyelned, hogy ne menjen át a dolog egy féktelen vakmerőségbe, ennek érdekében érdemes tehát mérlegelned, mielőtt fejest ugrasz bármibe. Talán nem véletlen, hogy mindenki ódzkodik tőle, talán egy jelként kell ezt felfognod, egyúttal elfogadni a tényt, te sem az istenek birodalmából jöttél. A józan belátás képessége legalább akkora erény, mint a bátorság! |
![]() |
Szűz 08.23 – 09.22Jól jöhet köztetek egy tisztázó beszélgetés, ami elűzi a félreértések ködét, tiszta vizet öntötök vele a pohárba és az őszinteség közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Egy kis romantika sosem árt, segít lerombolni a belső akadályokat. Lehetsz nyílt azzal, akit szeretsz, nem kell visszahúzódnod védett váradba. |
![]() |
Mérleg 09.23 – 10.22Nagyon nehezen viseled, hogy mások helyett kell dolgoznod. Szereted a munkád, de sokkal lelkesebben teszed a dolgod, ha nem azt érzed, hogy kihasználnak. Itt az ideje, hogy a főnököd elé állj és tisztázd vele a helyzetet! Az is megeshet, hogy meglepően jól reagál a kérésedre. |
![]() |
Skorpió 10.23 – 11.21Néhány munkatársad megpróbálhatja rád hárítani az őket terhelő felelősséget, sőt, még a saját munkájuk egy részét is igyekezhetnek a te nyakadba varrni. Ha nem állsz a sarkadra, összecsapnak a fejed fölött a hullámok. Ne engedd! |
![]() |
Nyilas 11.22 – 12.21Ha eddig magányos voltál, akkor most társra találhatsz. Ha van társad, de még nem költöztetek össze, vagy nem fogadtatok egymásnak örök hűséget, akkor most erre is sor kerülhet. Ha ezeken már mind túl vagytok, akkor pedig jobbá teheted a kapcsolatod bármi más módon. Például közös vállalkozásba kezdhetsz, vagy együtt léphettek valamiféle szövetségre másokkal. A nagy család szép gondolat, de ha eddig külön éltetek a szüleitektől, akkor százszor is meg kell gondolnod, hogy újra összeköltözzetek. |
![]() |
Bak 12.22 – 01.19Két tűz közé kerülhetsz ma többször is. Ennek oka a kommunikáció hiánya lehet vagy a rossz infomrációáramlás. Figyelj erre, hátha meg tudod előzni, hogy komoly veszekedés alakuljon ki. Mindeközben kalkuláld be, hogy a Merkúr nincs most jó fényszögben, vagyis bárki bármikor félreérthet. Ezt vedd figyelembe! |
![]() |
Vízöntő 01.20 – 02.18Alapvetően jó ügy mellett kardoskodsz, de túlzásba eshetsz a mai napon. A túlzott határozottság néha éppen belső bizonytalanságról árulkodhat. Az efféle erődemonstrációkkal néha éppen az ellenkező hatást érhetsz el, mint amit szeretnél. Gondolt meg, mit cselekszel! |
![]() |
Halak 02.19 – 03.20Ma duzzad benned a bizonyítási vágy, biztosan semmit nem fogsz félbehagyni. Tele vagy lendülettel, erővel és ez másoknak is energiaforrásul szolgálhat. Az irigyekkel meg ne törődj! |












